PsychArt24

A fotót készítette: Gyenes Máté

Kedves PsychArt® – résztvevők!

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria 2010-óta rendezi meg nagy volumenű alkotó programját, a PsychArt® Művészeti Maratont. Az esemény jellegzetessége, hogy a résztvevők, mentális betegséggel élők és mentálisan egészségesek egyaránt, 24-órán keresztül, kötetlen módon együtt alkothatnak, lehetőséget biztosítva a személyes tapasztaláson, élményen alapuló szemléletváltozásra. A PsychArt® 24 az Alapítvány egyik sikeres antistigma programja. A közösségépítő jellegen túl a résztvevők évente több száz képet hoznak létre, melyekből – a művészeti zsűri válogatása alapján – minden decemberben kiállítás és képvásár nyílik a Galériában.

A jelenlegi járványügyi helyzetben a résztvevők egészségét és a program kötetlen jellege megtartásának kérdésességét szem előtt tartva, hosszas egyeztetéseket követően, a festőmaraton Szervezőbizottsága, a résztvevő intézményekkel – Moravcsik Alapítvány, Budapest Art Brut Galéria, Debreceni Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika, Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinika, közösen úgy döntött, hogy idén sajnálatos módon nem tartja meg az eseményt, hanem elhalasztja és az új dátum:

2021. szeptember 24-25.

Szeretnénk megköszönni a rengeteg biztatást és támogatást, amit kaptunk, öröm látni, milyen összetartó közösség alakult ki az évek folyamán a PsychArt® 24 körül. Aggodalomra azonban semmi ok, ugyanis a jövő évi esemény előkészületei már most megkezdődtek: 2021-ben három helyszínen, sok meglepetéssel, és új programokkal fog bővülni a Művészeti Maraton.

Várunk mindenkit szeretettel jövőre 2021-ben!