Rajzórák a Budapest Art Brut Galériában

A rajz és vizuális kultúra tanításához több ponton kapcsolódunk programjainkkal.
A művészettörténet óra keretein belül a kiállítás megtekintése során a tárlatvezető ismerteti a kiállított alkotások születésének körülményeit, az art brut művészeti irányzat és mozgalom bemutatásán keresztül a fiatalokkal közösen összefüggéseket keresünk a mozgalom alkotói által inspirált, rokon törekvéseket megfogalmazó irányzatokkal, mint az informel, a COBRA csoport, absztrakt expresszionizmus stb. Az art brut irányzat kialakulásának megismerése után bemutatjuk az art brut mai helyét a kortárs képzőművészetben. Feltárjuk a különbözőségeket, hasonlatosságokat a magas művészet és az art brut között .
A fiatalok részt vehetnek az alkotás folyamatában, melynek során az őszinte alkotási folyamat, a hitelesség, szabadság, ösztönösség, a víziók játszanak fontos szerepet. A foglalkozást összegző beszélgetés zárja, ahol elmondhatják benyomásaikat a foglalkozás alatt született alkotásokról, az alkotási folyamat során felszínre kerülő érzéseikről, a Galériában kiállított munkákról és az alkotókról.

Alkoss őszintén!
Színtiszta invenciót felmutató művészet, semmi nincs benne a kulturált művészet kaméleon- vagy majomtermészetéből.” ( Jean Dubuffet)

Hallucin-álomkép (egyéni munka)
A foglalkozás célja: az átlagostól eltérő emberek érzelemvilágának, gondolkodásmódjának megfejtő-beleélő megismerése.
A diákoknak lehetőséget adunk visszatérő álmaik felidézésére és képi megfogalmazására, az ezekkel kapcsolatban felmerülő érzelmek megvitatására.
Technika: rajz-festés, tempera, akril, grafit


Szem-szív-madár (egyéni munka)
A foglalkozás célja: a társadalmat irányító, illetve azt alkotó, tagjainak nagy többsége által elfogadott fogalomrendszer megismerése.
Egyetemes szimbólumok használatával, a társadalmat meghatározó, irányító fogalmak ábrázolása.
Technika: rajz-festés, tempera, akril, grafit


Mai Isten-arcok (egyéni munka)
A vallás szerepe a mai társadalomban.
A foglalkozás célja: a rajtunk kívül álló erőkben való hit eredete, a világ kontrollálására való vágy megfejtő megismerése.
Istenélmény a ma emberének szemével. Jelenkori idolok készítése térbeli vegyes technikával.
Technika: gipszes-géz, agyag